Korai sirató.... (remélem, hogy az...)

Kerestelek

ma hajnalban is
a
tapadó ködben

előttem jársz

vagy

bujkálsz

mögöttem

semmi sem látszik

csupán

egy

fanyar

sárgán nyújtózkodó legényrózsa

dacol a homályban

lecsapott az ősz
nem hittél a pompázatos nyárban

s
most
széttapossa legszebb szirmait

hinném

itt vagy még s csak súgod

-meghalok-

talán

a

korán billenő ladik

elvitt már az utolsó sóhajig

feljött ma is napod

vagy

falánk felhők tetejére lazán könyökölve

kaján mosollyal nézed

hogy

keresek búcsúztató igéket...

Ködben

Hatalmas fehér köpeny

részletek

vesznek el a ködben

se

part

se

fények

értelmetlen egésznek

tűnő massza

késhegynyi sugár kellene csupán hogy kifakassza

és

folyhatna

áradhatna

szét az élet

mit is remélek

tegnap

azt

mondtad  meghalsz mára

morzsa élet maradék

gyötör a lét

a

cukor

a

só

későn érkező falat

kínodban

építesz

feketül körmöd

kalapács kövér súlya alatt

ne haragudjak

ha

szó nélkül veszed a kipát

s

égi

partokon

gyújtasz pipát

és

hogy

legalább

tizenöt percnyi a mosolyommal megtöltött pillanat

mit magaddal viszel

ha filmed

végleg megszakad

tegnap ezerrel sütött a nap

ma

nem látok át hozzád

sejtelmem sincs életben hagytad e magad?!

Napok

A

nap még arany

mindenek

ősz illata van

bogarak

csigák

élvezik a fényes orgiát

kedvemen foltok fakulnak

elfog a vágy

magasba repíteni hintám fényes vasát

kalimpáló lábakkal szállni ég felé

hogy

jobban

lássam

a

hajók

vízre írt jelét

kormorán csőrében hal ragyog

rőt arannyal

festenek a túlparti angyalok

néha egy-egy csepp lepereg

besárgítva

füvet

fát

levelet

bámulok míg száll a hinta

zizzen a lomb

hártyapapírra íródnak létsorok

ősz illan

lábam előtt

dió

kopog.

ÓBOR

Nem kell hogy hátra nézz

meg se állj

karcsún

törékenyen

múlik a nyár

ősz toporog kopott küszöbünk peremén

ajtóm sarkába

sápadt leveleket gyömöszöl a szél

maradék dióhéj koppan

télszagokat érző

vén bogarak búvóhelyet keresnek

rések alatt

a

szél

kacag

belém köt

bőrömet cibálja

kóbor füstgyerekek

karikáznak fel az égi

csillámkékre festett világba

felhők

sugarak

felhők

alkonyba hajló hangulat

majd

újra

vakító villanás

derűt mutogató fények érzéki lángolása

buggyant gyümölcsök édes nedveit

bódult darazsak kedvükre szürcsölik

őszi mosoly ölel

nem fordulok hátra

sejtjeimbe préselt

illatok

színek

fények

érintés jelek

megannyi méreg mind egyszerre forr

egyszerre felpezseg

mustból óbor lett

csóknyomoktól részegen

magamat újra hozzád képzelem.

Arad

Sorakozó

Szemhéjam alatt sorakozó képek

tegnapi léptek

évek

százak

vaskorlátai

szétmálló palotáknak

múlt illatot árasztó terek

emlékterhes házak

vakolatba ivódott rozsda

kínjuk szívemben sajog ma

bálványok

álmok

fényes ideálok

márványos oszlopok között

árvultan csoszog a múlt

lélekitató

kiapadhatatlan gyönyörű kút

nemzet

pusztulás és élet

bölcs és bolond egymásnak feszül

kezekben kard

hatalom

gyilok

vér

láng és lélek

szürke obeliszk mered fekete égnek

fájók a színek

sebeket tépnek

kavargó mondatok

szabadság

szózatok

fáklya világít vakjelen homályba

jelek

felmarjult múlt üzenet

koszorú

lobogó

szalag

bánat

és

dicsőség

  ARAD.

Este a villamoson...

A

szív

szalad

álmokat

keresni vagy festeni akár

utcákon

tereken

kutat

kibámul

zötyögő villamoson

fénydáridó a Dunán

kormos

hétköznap

alkonyán

lámpafüzér

valójában

hozzám tolakszik a lét

koszos ülések között

koldus tántorog

alig tudja felemelni a hatalmas csomagot

mindene benne lehet

magával cipel csigaház életet

csilingel

a

csend

tömött ülések

sápadt

fáradt

arcok

valaki felnevet

ismerősök

nyomulnak szűkössé zsúfolódott

helyen

magam vagyok

közömbösen

folyik rám

foltozott

nyomor

és

gazdag illat

nincs ellenvetés

távolodunk

mállik szét a selymes pillanat

zsebemben szorongatott

barna

kerek

gesztenyém

meleget ad.

Játék... több... talány.

Egy

vagyok

veled

egy

egyetlen

két lét

együtt kerek

egyetlen egy

nekem

neked

egyszerű

képlet

ez

egyszer

együtt

egymást

nem

más

Te

Én

cserebere

Én

Te

neked

nekem

nekünk

ÉLETÜNK

képzeletünk

létünk

látunk

elveszejtettünk

és

megtaláltunk

veled

velem

rólad és rólam

szól

a

cérnavékony szólam.